Csongrád Megyei
Honismereti Egyesület

    A Honismereti Szövetség kérése

    Erdős Zoltán történész, helyismereti kutató kereste meg Szövetségünket azzal a kéréssel, hogy egy kérdőív kitöltésével segítsük a baranyai identitást vizsgáló kutatását. Elnök úr kérésére továbbítom levelét, kérjük, hogy minél több kitöltéssel segítsék, segítsük a kutatást!
    A kérdőív linkje, mely a levélben is megtalálható:
    https://forms.gle/92WRrfv17eSz1vgT7

    "Tisztelt Elnök Úr!

    Egy most induló kutatáshoz szeretném a segítségét kérni. Erdős Zoltán vagyok, történészként, helyismereti kutatóként évek óta foglalkozom Baranya (ezen belül főként Villány és környéke) történeti és kulturális örökségével.
    Néhány hete avval a céllal indítottam egy kutatást, hogy feltérképezzem a baranyai identitás alapelemeit. Az áll a vizsgálat fókuszában, hogy vajon létezik-e egy sajátos megyei identitás, és ha igen, akkor hogyan ragadható meg, milyen alapelemekből tevődik össze, hogyan kapcsolódik a települési, regionális, nemzeti, nemzetiségi identitásokhoz. Első lépésként egy 21 kérdésből álló kérdőívet készítettem (https://forms.gle/92WRrfv17eSz1vgT7), amit a közösségi felületeken, belső címlistákon, intézményi hírlevélben terjesztettem.
    Ahhoz, hogy a kutatás minél pontosabb eredményeket hozzon, a kérdéssor a célközönség minél nagyobb részéhez jusson el, az Önök segítségét szeretném kérni. Hogyha van rá lehetőség, legyen szíves a kérdőívet továbbítani munkatársainak, a Szövetség partnereinek, megyei szervezeteinek (nem csak baranyai illetőségűek tölthetik ki a kérdőívet). Ez hatalmas, aligha nélkülözhető segítséget jelentene a munkához.

    Hogyha további információkra, háttéranyagra van szükség, vagy felmerül bármilyen egyéb kérdés, szívesen állok rendelkezésére!
    Támogató segítségét előre is megköszönve, tisztelettel:
    Erdős Zoltán"